Egy brit multinacionális cég előrecsomagolt fonott kalácsát majszolom kevée tejjel és még kevesebb margarinnal. Valahol éjfél felé járhat az idő. Egy egyetemista számára ez még messze nem az alvás ideje. Nekem se. Bár lassan tudék aludni. Ilyentájt még ezerrel szoktam nyomni a messzendzsert, ma azonban valahogy mindenki eltűnt. Szal unalom űzésként kitaláltam, hogy a későbbi korok okulására papírra - azaz monitorra - vetem egyszerű agyam szüleményeit.

Először félve fogtam hozzá, hogy őszinte legyek még sose blogoltam. Persze ez most rohadt divatos és mindenki bolgol, meg blogot olvas, meg ért hozzá, meg minden. Én szerencsére egyikük közé se tartozok: se nem irtam, se nem olvastam és a legkevésbé se értek hozzá. Nem tudom vannak-e szabályai, vannak-e keretei, van-e taulajdonosa, vannak-e sztárjaik. Nem tudom vannak-e témák, lehet-e pirossal írni, vagy lehet-e csúnyákat mondani. Őszintén szólva nem is érdekel.

Utoljára általános iskolában irtam még talán naplót. Azóta rengeteg dolog történ velem, és előreláthatólag a közeljövőben is sok fog. Mivel ez az időszak valószínüleg stresszes és idegtépő lesz, legjobb ha kiírom magamból az emberi butaságot, a kétszínűséget és a kivagyiságot, amivel nap, mint nap találkozok.

Wow! Ez egész jól megy. Csak most fogtam hozzá és máris mennyit irtam. Egész belejöttem, nem!? De lehet, nem kellene túlzásba esnem. Abba is hagyom. Még a végén izomlázam lesz...Aztán holnap nem tudok irni. Aztán akkor mi lesz az én kis rajongótáborommal? Szegények. De ne aggódjatok! Holnap jövök és egy csomó érdekességet mesélek egy vidéki egyetemi város, és maga az egyetem hétköznapjaiból.

Na jóccakát!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.