Csend van. Nagy a csend. Vihar előtt, vagy vihar után. Még senki nem tudja. Én sem. Vihar volt, ez nem kérdés. De szerencsére a profi időjósoknak, lehetett rá számítani, így mindenki időben bemenekült a földalatti kis lyukakba. A vihar elmúltával szépen lassan kidugták fejüket a családok vezetői, és végül úgy ítélték, elült a vihar. Természetesen szépen lassan a többi kis állat is felbátorodott és egyre távolabb merészkedett az odújától. A Silent Hill-től nem is oly messze lévő terület, mely nevezhető viharsaroknak is, olyan rémképeket idéz fel a kis állatokban, hogy a legutóbbi hurrikán óta még a környékét is elkerülik. Persze tökéletesen érthető, hiszen a pár hónappal ezelőtti viharban majdnem elpusztultak, többen komoly sérüléseket szenvedtek – melyek hosszú távú testi és lelki megrázkódtatással jártak.

A Silent Hill még mindig áll, és esély sincs, hogy a Viharsaroktól távolabb kerüljön. Az afrikai szavannákon a kistestű emlősök (pl. rókamanguszták) már rég megtanulták, amit a Silent Hill lakói még csak most kezdenek. Az esős évszak, és ezzel együtt a vihar minden évben, ha hasonló körülmények állnak össze, eljön. Ez ellen nem lehet tenni, maximum fel lehet rá készülni. Nem vagyok egy kisállat-kutató, de azt látom, hogy a Silent Hill lakói nem tanultak az idei viharból. Nem készülnek fel a következő viharra, ami bármikor bekövetkezhet, és akár sokkal tombolóbb is lehet, mint az idei. Nincsenek tartalékaik, nincsenek véderőik, nem választottak olyan új vezetőket, akik egy ilyen természeti katasztrófa után újra tudnák építeni a Silent Hill-t. A békés, nyugodt nyári napokon persze nincs is rájuk szükség, bármelyik kistestű el tudja kormányozni a vackok mindennapjait. A Dombon lakó 3 család vezetői tudják, hogy ha be is ütne a következő csapás, a klán vezetői úgyis segítségükre sietnek tapasztalataikkal. A családok fejei elkövetik azt a hibát, hogy elhiszik: a klán vezetőinek ő és az ő családja a legfontosabb. Persze eszükbe se jut, hogy mindhárom családfőnek ezt mondják. Vagy hogy adott esetben a klán érdekei miatt gondolkodás nélkül akár a legnagyobb család feje ellen is fordulnak. De mindez ugye csak a következő viharban fog kiderülni.

Dicséretes ugyanakkor, ahogy a tavaszi viharok során a 3 család vállt vállnak vetve küzdött az elemek csapásaival. Kérdés nélkül álltak egymás mellé, és segítették – látszólag a többi családot. Tényleg csodás a természet eme játéka, és üdítő látvány, amikor a klán-vezetők kegyeiért küzdő családfők egyemberként állnak a vihar közepén a villámokkal szemben. A szükség nagy úr. Ha nincs más lehetőség, akár a legkomolyabb ellenséggel is össze kell fogni, hogy együtt túléljék. Aztán ha a vihar elült, lehet tovább folytatni a kis belharcokat – ismételten a klán-vezetők egy-egy mosolyáért.

A száraz évszak közepén a jövő derűsnek néz ki. A klán vezetők tudják: a gyönyörű, verőfényes, napsütéses hőség után érkezik a legnagyobb vihar. A kis családok vezetőiben még nem alakult ki ez a tapasztalat, hiszen nem is volt rá idejük: ez az első nyaruk család-főként. Éppen ezért nyugodt szívvel várják a – szerintük lassan – beköszönő esős évszakot. Nem is sejtik, hogy a Silent Hill-től nem is oly messze ismét gyülekeznek a viharfelhők. Ha eléri őket, lehet elmossa a kis családokat tapasztalatlan vezetőikkel együtt, és a Silent Hill ismét csendes lesz. De nem azért, mert fekszenek a kis lyukakban, hanem mert a viharkárok eltakarítása, és a következő viharokra való felkészülés elnémítja a család- és a klán-vezetőket is.